Farkas Éva

Közgazdász, marketing-menedzser, aerobik-, step aerobik sportoktató, pilates oktató, Fit-Ball trainer, ex zumba instructor.
2003-ban, amikor befejeztem a versenyszerű sportot és a párommal babát terveztünk, jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy olyan hely, ahol sportolhat az ember és közben vigyáznak a pici porontyra. Az álom valóra vált. Pár barátnőmmel létrehoztunk egy alapítványt, ahol mindez megvalósulhat. Volt köztünk gyógytornász, szociálpedagógus, de nem volt aerobik sportoktató. Mondtam neki, hogy akkor majd én az leszek. Így lettem aerobik edző. Életem legjobb döntése, amit akkor még nem is sejtettem.
Azóta szerelmese lettem a hasonló típusú szabadidő sportoknak. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ízületek védelmével folyamatosan tudjuk edzeni a testünket, ami által sokkal jobban érzi az ember a bőrében magát a kor előrehaladtával is. Ezt a lassan 20 éves sportoktatói tapasztalatom mondatja velem. A komoly versenysport (röplabda) után az intenzívebb kardió edzéseket, mint a step aerobik és a Fit-Ball aerobic, zumba részesítettem előnyben, de ahogy idősödöm, figyelem a testem jelzéseit és egyre inkább teret nyernek a lasúbb kontrolált mozgások, mint a stretching, alakformálás, pilates és jóga. Ezek ötvözetéből jött létre a „Jó reggelt Eger torna”, amit hétfőn reggelente tartok. A hét többi napján azonban még visszatérnek az olyan alakformáló edzések, ahol olyan pulzusszámon tartom az edzést, ami szinte végig zsírégető tartományban tartja a vendégeimet. Mivel már inkább a magam kedvtelése miatt edzek, így az alapítványban a délelőtti edzéseket vállaltam és átengedtem a délutáni helyeket a fiatal, lelkes új kollégáknak, akiket hajt a fiatalságuk lendülete az edzéseiken. A saját vendégköröm a korosztályomhoz tartozó középkorú hölgyek, urak, akik jó kondícióban vannak és hosszú távon szeretnék karbantartani a tesüket, azonban nyugodtan csatlakozhatnak akár kezdők is az óráimra. Várok minden lelkes érdeklődőt szeretettel.
Scroll to Top